Másoknak varázsolok, magamnak miért nem?

A tudatos teremtéssel foglalkozók szokták mesélni, hogy amikor elkezdik áldásos teremtéseiket, a szomszédjaik, családtagjaik, munkáltatóik életében csodálatos fellendülés látszódik , míg náluk mintha nem érkezne a várva várt csoda. Gyakran hallom: "Másoknak olyan könnyen teremtek. Magamnak valahogy sokkal nehezebben."  

Gary Douglastől, az Access alapítójától hallottam először, hogy ez a valóság a "csinálásra" épül, és szinte teljes mértékben megfeledkeztünk a befogadásról. Az Access Bars kifejezetten ezért az első az alaptanfolyamok sorában, mert hihetetlenül egyszerű módon növeli a befogadásunkat. 

Hosszan lehetne beszélni a be- és elfogadás témáról, mit és milyen trükkösen zárunk ki a világunkból, hogyan húzzuk fel azokat a falakat az ítéleteinkből, amelyek nem csak azt tartják kint, amiről eldöntöttük, hogy rossz, hanem bizony azokat a dolgokat is, amelyeket olyan nagyon és kitartóan áhítunk. 

Természetesen recept itt sincs. Mindenkinél egyéni, hogy hol lehet még kiterjeszteni a befogadást, de van egy pont, ahol nagyon sokaknál alapjaiban elakad a folyamat: ez pedig annak befogadása és elismerése, akik ők valójában. 

Ha könnyedebben akarsz teremteni, és még inkább befogadni, hajlandónak kell lenned arra, hogy elkezdd felfedezni és elismerni a saját értékedet. Ez nem feltétlenül a legkönnyebb dolog, mert abba kell hagynod azt, hogy ítélkezel magad felett.

És ezt bizony senki ne tudja megtenni helyetted. Senki nem tud igazán látni és elismerni téged rajtad kívül.

A párkapcsolatok terén is sokakban él az a romantikus elvárás, hogy legyen valaki, aki "hozzám való, mert lát engem, és elfogad engem olyannak, amilyen vagyok".

Sajnos (vagy sem), úgy tűnik, teljesen irreleváns, hogy ilyen személy létezik, vagy sem. Legalábbis addig, amíg Te nem látod magad, és nem vagy ítéletmentes magaddal. 

Mert tegyük fel, hogy megtörténik. Tegyük fel, hogy valaki tényleg lát téged, és elismeri a nagyszerűséget, ami vagy. Mi történik, ha te nem vagy hajlandó meglátni azt? Semmit nem fogsz tudni befogadni ebből. Vagyis pusztán annyit, amennyire te magad hajlandó vagy ránézni és elismerni. Jó eséllyel, amint megneszeled, hogy valaki közelít, aki értékelne, padlógázzal kilövöd magad az ellenkező irányba, vagy ha nem, hát elüldözöd. 

Szép dolog az elmélet, de mit lehet tenni? 

Első lépésben: Követeld meg magadtól, hogy folyamatosan keresed azokat a dolgokat, amelyeket elismerhetsz saját magadban. 

Kezdheted azzal, hogy a következő egy hónapban naponta akár ötvenszer (vagy ötezerszer) felteszed magadnak a kérdést:

Mi az a nagyszerűség, ami vagyok, amit nem ismerek el? 

És még arra sem kell várnod, hogy gondolatok villogjanak a fejedben. Persze felbukkanhatnak, és fel is jegyezhetsz egy füzetbe mindent, amiért elismered magad. Ám ha nem jön semmi: Hagyd, hogy felbukkanjon az energia, és mindent, ami nem engedi, hogy az elismerés átjárja a világodat, azt tedd semmissé, ha van kedved. (Ehhez használhatod Access tisztító mondatát, ha nem tudod, hogyan, nézz meg róla egy videót magyar felirattal itt.) 

Ez nem kis lépés, tudom. És mit teremt az, ha elkezdesz ezzel játszani? Ha pedig újra ítélkezésen kapod magad, vedd észre. És ha úgy találod, hogy nem oda vezet, ahova menni akarsz, egyszerűen hagyd abba. 

Mennyivel tudsz többet befogadni a varázslatból, amit létrehozol, ha nem húzol falakat magad és magad közé? 

Ha elszántad magad egy még nagyobb ugrásra, és eljött az ideje annak, hogy előkelőbb helyet foglalj el a saját életedben, mint eddig, ha van olyan téma, amin szívesen dolgoznál egy hónapon keresztül velem, esetleg több is, jelentkezz a VIP programomra, aminek a részletes leírását ITT találod. 

Ha tetszett az írás, oszd meg másokkal is. Ha Access Consciousness tanfolyamot, workshopot keresel különféle témákban, az aktuális kínálatot megtalálod ITT. 

Autizmus: ahol a képtelenség a képességgel találkozik

Susanna Mittermaier írása

Ebben a valóságban az autizmust fogyatékosságként kezelik.

Ha felütjük az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott kézikönyvet (DSM IV:-CODES), számos dolgot sorol fel, amiben az autisták korlátozottak, pl. minőségi eltérés a társas kapcsolatokban, a kommunikációban, és korlátozott, ismétlődő, leegyszerűsített viselkedési minták.

Mi van, ha az autizmus egy teljesen más működési forma, ami túlmutat a gondolatok, érzések, érzelmek polaritásán? Mi van, ha tanulhatunk az autista működési formákból?

Klinikai pszichológusként autista gyermekekkel és felnőttekkel dolgozom, és ez feje tetejére állított bennem mindent, amit az iskolában tanultam. Az autista emberekkel való találkozás arra sarkallt, hogy mindent tegyek félre, amit megtanultam, és nyíljak meg egy teljesen új világra.

Pszichológusként gyorsan világossá vált számomra, hogy az, hogy az autisták korlátozottak, egyrészt nem állja meg a helyét, másrészt nem ad teret a nagyobb lehetőségek megteremtésének. Arra kértek, legyek én magam a kérdés. Mi történik itt valójában? Ez valóban egy fogyatékosság? Mi az, aminek tudatában vagyok itt? Mire képesek az autisták, ami semmire nem hasonlít, amivel eddig dolgom volt?

Ami mindig is meglepett az az, hogy az autizmus diagnózisa milyen nagymértékben születik a képességek hiányának nézőpontjából. A diagnózis azt írja le, hogy ezen valóság  szemszögéből nézve mire képesek, és mire nem képesek az autisták. Úgy írja le az autizmust, mint a kommunikációra való képtelenséget, érzelmek és érzések hiányát, a társadalmi érintkezés nehézségeit. A gondolatok, érzelmek, érzések ennek a valóságnak (világunknak) értékes elemei. Ezeken keresztül határozzák meg magukat az emberek, jelentést kapcsolnak ahhoz, hogy kik ők valójában, és miért teszik azt, amit tesznek.

Mi van, ha ennél sokkal többek vagyunk? Mi van, ha sokkal többet tudunk, mint amit el tudun gondolni? Mi van, ha sokkal többet érzékelünk, mint érzünk? Mi van, ha sokkal többek vagyunk, mint az érzelmeink? Mi van, ha sokkal több dolog van, amit befogadhatnánk, mint gondoljuk? Ez az, amire az autizmus tanítani akar?

Minden most van!

Autisztikus azt jelenti, hogy befogad minden információt, információt minden élő és élettelen dologról anélkül, hogy a gondolatok, érzések, vagy érzelmek szűrőjén átengedné. Ez egy nem lineáris módja a működésnek. Minden egyszerre történik és az idő nem létezik! Minden most van! Képzeld el, hogy a természetben vagy, leengeded a falaidat, és megengeded magadnak, hogy mindent befogadj, kategorizálás, tudatos mérlegelés nélkül,  mindent. Vedd észre, ez milyen nyugodtá tesz. Vedd észre, milyen könnyen fogsz fel mindent. Ez az autisztikus létezés. Ha átgondolnád, mi mindent észlelsz, sokkal lassabb lenne.

Az autisztikus szó a görög „autos”- ból ered, ami azt jelenti, „én”. Ezt később „morbid öncsodálatnak” és „visszahúzódásnak” fordították. A kérdés az, mi van, ha az autizmus nem jelent morbid kíváncsiságot önmaga felé, sem visszahúzódást, hanem azt a képességet, hogy mindenben önmagát fogadja be. Ha az autista olyan lény, akinél a gondolatok, érzések és érzelmek által kreált elkülönülés nem értelmezhető.  Amit gondolunk, ítélünk, kiszámítunk, eldöntünk, az hozza létre a különválást attól, ami valójában van, és ami valójában lehetséges. Nem szűrni meg az információt a gondolatok, érzések, érzelmek által, mindennel együtt lenni, és mindent befogadni. Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik. Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik. És még egyszer!

Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik. Ha az agyad kezd kicsit összegabalyodni, miközben ezt olvasod, ne aggódj! Nagyon is helyénvaló! Arra invitállak, hogy fedezz fel egy másik lehetőséget, hogy hozzáférj ahhoz, amit valójában tudsz, ami a logikán túl van! Készen állsz? Szóval mi van, ha az autisztikus létmód egy olyan magasabb szintje a létezésnek, ami együtt létezik mindennel, elkülönülés és visszahúzódás nélkül, anélkül, hogy az értelmünkön és érzelmeinken keresztül boncolgatnánk, analizálnánk?

Mi van, ha a valódi visszavonulás attól, ami van, visszavonulás a világtól éppen az, amikor lefordítjuk azt, ami van érzésekre, érzelmekre, gondolatokra? Te melyiket választanád?

A KÉRDÉS AZ: Mi késztet bennünket arra, hogy az autizmust hibaként, fogyatékosságként határozzuk meg, amit meg kell változtatnunk?

Ha próbáljuk az autistákat a lineáris modell szerint működésre bírni, egy világban, ahol ok és okozat van, ahol az idő számít, ennek számukra nincs értelme! Ez olyan, mint egy kerek labdát beleszuszakolni egy szögletes dobozba. Sosem fog beleilleni. Ha arra próbálunk rávenni egy autisztikus embert, hogy érezzen, az rendkívül frusztráló neki. Miért? Mert számukra az érzelmeknek nincs értelme. Az érzések nem relevánsak a világukban. A KÉRDÉS AZ: Mi késztet bennünket arra, hogy az autizmust hibaként, fogyatékosságként határozzuk meg, amit meg kell változtatnunk?

Az autisztikus emberek nagyon is tisztán kommunikálnak.

Ha az autizmust tanulmányozzuk, megtudjuk, hogy az autisztikus emberek korlátozott módon kommunikálnak. Később kezdenek beszélni, mint a többi gyerek, és hogy a közlésmódjuk leegyszerűsített. Mi van, ha a kommunikáció elsődlegesen nem verbális? Amikor autistákkal dolgoztam, én azt találtam, hogy nagyon is tisztán kommunikálnak. Az, ahogy az információt feldolgozzák, rendkívül gyors, és azt igényli, hogy a körülöttük élők felvegyék a ritmust.

Gondolkodni, érezni, kommunikálni nagyon lassú, ha szavakkal tesszük. Próbáld ki! Mondd, hogy „alma”! Most gondold, hogy „alma”! Melyik volt a gyorsabb? Az azonnali képi megjelenítése a dolgoknak, és egy időben sok dolognak, ez az, ahogy az autisztikus emberek feldolgozzák az információt. Olyan, mintha menne egy film a fejedben, aminek minden kockáját a mostban mutatnák, egyszerre.

Ha egy autista hall minket beszélni, neki az rendkívül lassú. Ő ezt hallja:” i  d  e  a  d  n  á  d  a  s  ó  t”? El tudod képzelni, milyen frusztráló egész nap csigalassúsággal beszélő embereket hallgatni és hogy hogyan vezetnek ezek a dühkitörésekhez? Jelen lenni az autista emberekkel és tudatában lenni, hogy mi  is történik a pillanatban, lehetővé teszi, hogy tisztán felfogd, mit is közvetítenek feléd. Úgyhogy legközelebb, ha egy autistával kommunikálsz, szavak használata helyett küldj mentális képeket arról, amit szeretnél, ha megtennének. Kísérletezz és játssz a kommunikáció különböző módjaival.

Szóval: Milyen fantasztikus képességekkel rendelkeznek az autisták? Milyen autisztikus képességed van NEKED, ami, azáltal, hogy elismered az autistákat annak, amik,  hozzásegíthet, hogy jobban megélhesd magad?

Az eredeti cikk angol nyelven ITT olvasható

Segítség! Segítenek rajtam!

Az egyik mesterem mondta annak idején, a segítségnyújtás nem arról szól, hogy a segítségre szorulót kettő lefogja, egy pedig segít rajta. Választásból kell, hogy történjen. A segítségnyújtás egyébként is trükkös dolog, és mivel évek óta én is mások és önmagam "facilitálásával" töltöm az időm nagy részét, foglalkoztat. 

Én magam olyan típus vagyok, akinek soha nem elég. Ha megváltoztatok valamit a saját életemben, rögtön azt figyelem, hogy lehet még jobb, még nagyobb, még tágasabb, mi az, amin lehet még változtatni. Sok helyen megfordultam az utóbbi években, a mai napig is, amit lehet, kipróbálok. Ilyen vagyok, és élvezem. Sokféle hozzáállást találtam, csupa jó szándékot, de azt is láttam, hogy a jó szándék nem feltétlenül mindig oda vezet, ahová szeretnénk. Egyre inkább éber lettem arra, mi az, ami megerősít, és mi az, ami kifejezetten nem. 

Ezzel az írással az a célom, hogy egy kis éberséget hozzak a témával kapcsolatban. Ha valaki magára vagy másokra ismer, arra kérem, ne ítélkezzen. Nem ez a lényeg. Vagyis éppen az a lényeg, hogy nincs jó, vagy rossz. Viszont van olyan, amitől erőre kapunk, és van, amitől elgyengülünk, és ezt hasznos lehet meglátni. Mindannyian megteszünk mindent, amit tudunk, azokkal az eszközökkel, amik rendelkezésünkre állnak az adott pillanatban. Akinek van kedve, nézzen rá máshonnan, hogy ne kelljen ugyanazokat a köröket futni újra meg újra, ennyi. 

Elmondom, én kit keresek fel szívesen, ha úgy érzem, hogy elakadtam: 

Olyat keresek, aki nem tudja, hogy mi a jó nekem, viszont hagyja, hogy én fedezzem fel, mi az,  ami nekem működik. 

Olyat keresek, aki nem akar rajtam segíteni. A segítségnyújtás definíció szerint elgyengíti azt, akinek nyújtják, mert alá-fölérendeltséget feltételez. Ha valaki segítséget nyújt, vagy próbál megoldani valamit helyettem, az benne tart az erőtlenség pozíciójában (akkor is, ha nem ez a célja), ellentétben azzal, aki megmutatja, hogy van más választásom, ad hozzá eszközöket, és meghagyja azt a választást is, hogy ne használjam ezeket az eszközöket, és akár semmin ne változtassak. Tudja, hogy az én életem az én teremtésem. Nem akar helyettem megoldani olyasmit, amit én nem akarok. 

Olyat keresek, aki nem azt nézi, hogy mi romlott el, hanem azt, hogy mi az a másik nézőpont, ahonnan rá lehet nézni arra, amiben vagyok. Ha valami nem úgy működik az életünkben, ahogyan szeretnénk, automatikusan az lesz a nézőpontunk, hogy elrontottunk valamit. Mi van, ha nem? Ha olyasvalakihez fordulunk, aki "ki akarja javítani a hibát", vagy "meg akar szerelni", az nem tesz mást, mint megtámogat bennünket ebben a nézőpontunkban. Ő is ugyanonnan szemléli a dolgot, ahonnan mi, így nehezebb arra invitálnia, hogy tekintsünk másképp az egész helyzetre. 

Olyat keresek, aki NEM tanácsot ad, hanem kérdéseket tesz fel nekem. Akivel nem kell egyetértenem, és akivel nem is kell ellenkeznem, mert nem konkrét nézőpontokat ad a kezembe, hanem olyan teret biztosít, amelyben én fedezhetem fel, hogy velem mi van, és nekem mi az, ami beválik. Azt keresem, aki a tudásomhoz vezet, nem a aktuális általa kiválasztott ítéletekhez (mi a jó, és mi a rossz) akarja, hogy igazodjak. 

Olyat keresek, aki nem sajnál, és nem tulajdonít nagy jelentőséget a problémámnak. Ezt talán nem is kell magyaráznom. Benne tart abban, amiből ki szeretnék szállni. 

Olyat keresek, akit nem érdekel, hogy miért vagyok abban a helyzetben, amiben vagyok. Nem akarja, hogy elmeséljem a történetemet. Nem akarja megindokolni a jelenlegi helyzetemet, és azt sem várja, hogy én indokoljam meg. Aki arra néz rá, hogy mit választok, nem arra, hogy miért. Elismeri, hogy nem a történetem vagyok, hanem a választásaim, és ezzel nekem ad erőt, nem a sztorimnak. Az okok keresése az okokat erősíti meg. Ha elismerik, hogy én választom azt, ami van, engem. 

Végül néhány nézőpont azoknak a segítőknek, akik nyitottak erre: 

Azok, akik hozzád fordulnak, azt gondolják, hogy baj van velük. Mindig. Ha beveszed ezt a nézőpontot, megtámogatod őket a "bajukban". Ha tagadod, hogy baj van velük, bármilyen meglepő, akkor is (erről bővebben egy másik alkalommal) Egy hasznos kérdés: Honnan nézhetnék még rá erre, ami lehetővé teszi, hogy ki tudjanak jönni ebből a helyzetből?

Kedvenc kérdésem kezelés előtt: Milyen energia, térűr és tudatosság lehetek, ami lehetővé teszi, hogy én legyek a teljes ítéletmentesség, a tökéletes megengedés, és a lehető legnagyobb INVITÁLÁS legyek ennek a személynek a változásra és a végtelen lehetőségekre? 

Az a legritkább, hogy valakinek megmondod a tutit, és ő azt csinálja, amit tanácsoltál. Nem mondom, hogy nincs ilyen, de ritka. Két dolog miatt. 1. Nem biztos, hogy az, amit te jónak látsz, az neki is megfelel. A te igazad nem feltétlenül az övé. És ha az is volna... az emberek nem szeretik, ha utasítják őket. (Ez a 2. számú)  Azt viszont annál inkább, ha van választásuk. Ha engeded, hogy ők ébredjenek rá, hogy mi igaz nekik, még akkor is, ha szerinted az ártalmas, sokkal szívesebben változtatnak, mint ha letolod a torkukon azt, amit te jónak gondolsz.(Próbáltam én is, nem jött be. :) ) 

Az, aki segítséget vár, nem biztos, hogy el is fogadja. Ez egy teljesen természetes dolog, amit érdemes elismerni. Ha valaki nem fogadja be, amit nyújtasz neki, az az ő választása. Ha emiatt magadat okolod, túl sok minden nem fog változni. Ha az az energia vagy, ami változásra invitál, sokan lesznek, akik kíváncsiak lesznek, és veled tartanak. És lesznek, akik nem. Keresd azokat, akik akarnak veled játszani, és engedd szabadon azokat, akik nem. Nézőpont nélkül.

"A tudatosság mindent befogad anélkül, hogy ítélkezne." Éppen ezért egy rendkívül praktikus dolog. Ha nem ítélkezel, sokkal könnyebben változtatsz, és többet "segíthetsz". Nem hiszed? Próbáld ki...

Ha nem megoldani akarnál, pusztán változtatni, vajon könnyebb lenne mozdulni annak, ami most mozdulatlan?

Mi az, amit megítélsz magadban, vagy az életedben, ami felett ha nem ítélkeznél, máris változni kezdene? 

Ha meg szeretnél erősödni annak a tudásában, hogy TUDSZ, szeretnél az erődbe emelkedni, és érdekelnek a konkrét eszközök, jelentkezz a legközelebbi tanfolyamaimra, ITT találod őket. 

Itt pedig a Facebook csoportomhoz tudsz csatlakozni, ha kedved támad. 

Hogy lehet még jobb? Mindig...

Ha kérsz, megadatik. Ha tetszik, ha nem.

"Kérj és megadatik." Az egyik leggyakrabban emlegetett törvényszerűsége az univerzumnak, amit hiszünk is, meg nem is. Jól hangzik, de a tapasztalataink nem mindig igazolják a működését. Sokszor hallom: "Másnak lehet, hogy működik, de nekem nem." Valóban így van? 

Mindannyiunk életében vannak olyan dolgok, amiket meg szeretnénk változtatni, de a várva várt változás látszólag csak nem következik be. 

Néhány olyan nézőpontot szedtem össze (a teljesség igénye nélkül), melyek segítségével kicsit más szemszögből tekinthetsz rá a helyzetedre, és könnyen kiderülhet, hogy bizony-bizony, neked is működik, csak épp lehet, hogy nem várt módokon.  

Szóval, mi van olyankor, ha nem az történik, amit kértél? 

1. Van valami, amit igenis szeretsz abban, amiben vagy, ezért éppen azt kéred, hogy ne változzon.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez az egyik legnehezebben felfogható, legbosszantóbb dolgok egyike, amit csak mondhatnak neked, de ha valóban meg akarod változtatni az életedet, védekezés nélkül érdemes szembenézni azzal, hogy mi az, ami jelenleg mégis működik neked az adott dologban. Ilyenkor felteheted a következő kérdéseket: Mit szeretek ebben a helyzetben, amit nem veszek észre? Mi az, amit jónak, helyesnek gondolok abban, amit választok (ezért választom), és mit gondolok helytelennek abban, amit kérek (ami miatt nem választom mégsem)? 

Ha például folyamatosan nehézségekkel találod magad szembe az utadon, nézz rá arra, hogy mi a jó, helyes, megfelelő ebben! 

Ha teszem azt különbnek érzed magad attól, hogy nehéz neked, akkor nehézségeket kell teremtened. Legalábbis addig, amíg különb szeretnél lenni. :)

Nem a logikus elméd fogja megadni a választ, de lehet, hogy a semmiből felbukkan egy képtelenség, ami rámutat arra, mi is az, amit most választasz. Jó hír, hogy nem szükséges kibogoznod egyenként a sztorikat, elegendő, ha megszólítod az energiákat, és kéred, hogy változzanak. Ehhez nagyszerűen használhatod az Access tisztító mondatát is. 

Minél kevesebb fix nézőpontod van arról, hogy mi a jó, rossz, helyes, helytelen, annál kevésbé fogsz ebbe a csapdába esni. Ha mentes szeretnél lenni a fix elképzelésektől, nagyon ajánlom az Access Bars kezelést, amilyen gyakran csak kedved támad hozzá. Akár ajándékozod, akár befogadod, egyre kevesebb fix elképzelésed lesz, ami sokat segít abban, hogy szabadon válassz. 

2. Eldöntöttél valamit arról, hogy milyen lehetőségeid vannak a változásra, és ezek a döntéseid meghatározzák, hogy mi mutatkozhat meg. 

A helyzet az, hogy robotpilóta üzemmódban nem látsz tovább a saját nézőpontjaidnál, vagy a mások nézőpontjainál, amiket igaznak gondolsz. 

Tedd fel a kérdést: 

Ha semmit nem gondolnék arról, hogy ez hogyan változhat meg, mit vehetnék észre, amit most nem veszek? Milyen más lehetőség van azon is túl, amit el tudok képzelni? 

A kérdés lényege soha nem a válaszok keresése, hanem az, hogy nyitottságot hozzon létre. A kérdéssel ütsz egy rést a nézőpontjaid falán, és ezt elkezdheted tágítani, amíg meg nem könnyebbülsz. Tartsd fenn a nyitottságot, vedd észre, amit észreveszel, és kérdezz tovább. Maradj nyitott a lehetőségekre. Mindig. 

3. Megjött a változás, amit kértél, csak nem veszed észre, mert nem abban a formában érkezett, ahogyan azt előre elképzelted.

Minap feltettem a kérdést a Facebook csoportomban, hogy kinek van olyan élménye, amikor azt gondolta, hogy összedőlt a világ, és kiderült, hogy éppenséggel az történt, amit kért. Záporoztak a sztorik munkahely megszűnéséről, bedőlt hitelről, felbomlott házasságokról. Szinte kivétel nélkül mindenki tragédiának élte meg a dolgot az elején, de aztán volt egy pont, amikor világossá vált, hogy éppen az történt, amit kértek, a csomagolás volt teljesen más, mint amit elképzeltek!

Egy munkahely megszűnése rákényszeríthet arra, hogy keressünk új lehetőségeket, ha a régibe már nagyon belefásultunk. Egy megcsalás rávilágíthat arra, hogy mennyi mindent tagadtak meg a felek magukból egy kapcsolatban, és esélyt adhat, hogy ezeket a megtagadott részeiket visszaköveteljék, és teljesen más alapokra helyezzék az életüket. 

Ha úgy érzed, most dőlt össze minden, tedd fel a kérdést: Ez az a változás, amit kértem, csak nem abban a formában érkezik, mint amit elképzeltem? 

Ha ez lenne a helyzet, ismerd el, és tedd fel a kérdést, "hogy lehet még jobb?". 

4. Teremted a változást, és nem ismered el.  

Vannak a változásnak, változtatásnak nyilvánvaló formái. Ha kitakarítod a lakást, festesz egy képet, írsz egy könyvet, beszélgetsz valakivel, aki ettől jobb kedvre derül, például. 

De gondoltál már arra, ahhoz, hogy generálj valamit, sok esetben cselekedned sem kell? Az, ami vagy, a puszta léted, az energiáid változtatják a körülötted lévő világot. Ez történik minden pillanatban. Mennyit változtathat valakinek az életén az, ha elsétálsz mellette? Mennyi csodát generálhatsz a saját életedben, és valaki más életében, ha nézőpontok nélkül jelen vagy vele?

Ha létrehozol valamit, de nem ismered el, az olyan, mintha érvénytelenné tennéd. Hányszor történt meg, hogy létrehoztál valamit, de visszamentél a sor elejére, és kezdted elölről, mintha meg sem történt volna? Mennyi nehézség származik ebből az életedben és a testedben? Emlékezz: ami neked igaz, az mindig könnyű. Ha elkezdesz létrehozni egy tágasabb világot, ahol több lehetőség mutatkozhat meg, de még mindig úgy élsz és cselekszel, mintha egy szűk, sötét alagútban élnél, az már csak azért sem lehet könnyed, mert nem igaz.  

Szóval...biztos, hogy nem változik? Vagy mégis, csak éppen olyan módokon, amit nem tanítottak meg felismerni és elismerni?

Egy újabb kérdés, amit használhatsz: Milyen változást hoztam létre, és hozok létre most is, amit nem ismerek (f)el?

És hogy tudd: sosem késő. Mi lenne, ha itt és most kinyúlnál az összes el nem ismert változás után, amit generáltál (mindegy a hogyan, csak tedd meg), behoznád a világodba, elismernéd, akkor is, ha a logikus elméddel fogalmad sincs, mik voltak azok. Mit tudna ez itt és most elindítani, amire nem is gondolsz?

Öleld magadhoz a változást, ami voltál, vagy és leszel, azzal, hogy elismered. 

Az életed mindig pont akkora, amekkorát a nézőpontjaid lehetővé tesznek. Nézd máshonnan, és elkezd megváltozni.

Hogy lehet ez ennél is egyszerűbb?

Még több lehetőséggel, nézőponttal szeretettel várlak a Facebook csoportomban és a tanfolyamaimon. 

Lebuktunk

Az a pillanat az életemben, amikor először felsejlett, hogy a valósnak hitt korlátok és kiszolgáltatottság mögött lehetőségek lapulnak, feledhetetlen. Kissé éppen kezdtek bedarálni a mindig ugyanolyan hétköznapok, amikor adódott egy lehetőség, hogy havonta egyszer részt vegyek Palacskó András barátom egyik tanfolyamán. Ott hallottam először a kérdésekről, amik teret nyitnak, a lehetőségekről, és arról, hogy van választásom. És nem csak annyi, amennyit gondolok, hogy van. Akkor még nem is tudtam, miről beszél, csak annyit, hogy én ezt a végtelenségig el tudnám hallgatni. Egy mese volt csupán, amiről reméltem, hogy igaz, de azt a könnyedséget, ami a testembe és a világomba költözött, sosem felejtem el. 

Azóta sok minden történt. Megtudtam, hogy a fura, őrült, gyagyás, halandzsának tűnő dolgot úgy hívják, Access Consciousness. Elindultak a magyarországi tanfolyamok, közben ilyen-olyan facilitátor lettem, valahogy véremmé vált ez az egész. Eddig nem volt még olyan dolog az életemben, amivel évekig nap mint nap foglalkoztam, és egy percig sem untam. Én sem hiszem, de ez most egyelőre olyan. Egy folyamatosan változó univerzum. Minden percét élvezem. 

Minden rózsaszín volt közben? 

Jaj, dehogy. 

Mindenféle színek voltak, a lángoló vöröstől a szürkésfeketéig minden áramlott.

Voltak pillanatok, amikor erőtlen voltam, és nem láttam értelmét nagyjából semminek? 

Voltak. 

Voltak barátok, akik elpártoltak? 

Voltak. 

Voltak percek, amikor lehetetlennek tűnt, hogy ez működjön? 

Voltak. 

A legcsodálatosabb élményeim közé tartoznak azok az alkalmak, amikor konkrétan a pöcegödör mélyéről a saját hajamnál fogva húztam ki magam az Access eszközeivel. Mert hogy e s z k ö z - érdemes használni, nem a fiók mélyén tartani. 

A másik dolog, amiért nem tudok elég hálás lenni, azok az emberek, akik tudtak nekem invitálás lenni azokban a pillanatokban, amikor az én világom szűkös volt és színtelen. Barátok, facilitátorok, akik mentek a tudásuk után. Az után a tudás után, hogy létezik egy nagyobb, tágasabb, megengedőbb, kedvesebb világ, amit minden egyes pillanatban a választásainkkal teremtünk. Akik akkor is mentek, amikor nekem minden lehetetlennek tűnt, és savanyú volt az a bizonyos szőlő. 

Rájuk néztem, és először azt gondoltam, könnyű nekik... 

...aztán azt, hogy nekem is könnyű lesz, mert azt mondom, és kész! Ha ők meg tudják csinálni, én is meg tudom!!!! 

Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy nem szálltak ki, nem álltak meg, és nem adták fel, mindig mentek az után, amiről tudták, hogy lehetséges!!! 

És alighanem itt az ideje elismernem, hogy én sem szálltam ki, nem adtam fel, és nem álltam meg. Bármi volt is közben. Mert tudom, amit tudok. És valahol akkor is tudtam, hogy mi igaz nekem, ha pillanatnyilag el is takarták a felhők. 

Ha megtettem volna, megfosztottam volna a világot valamitől. Végiggondolom, hogy Kelet-Magyarország eldugott falvaiban, ahol nincs pénz, és remény még kevesebb (milyen kövér érdekes nézőpont, hahaha!) rendszeresen futnak a Barok, teret nyitnak a kérdések, és a tudatosság mindenhová beszivárog. Rendőrök, ügyészek, tanárok, orvosok, lelkészek(!), fodrászok, autófényezők, lakatosok, könyvelők, edzők, mind-mind keresik a lehetőségeket, és változtatnak, mert nem adják fel, és TUDJÁK, AMIT TUDNAK! 

Én egy dolgot tudok: aki valóban keres, az megnyílik, amikor megneszeli, hogy ott a lehetőség. És mindig tudja. Megszámlálhatatlan alkalommal hallottam azt a mondatot tanfolyami jelentkezőktől, hogy : "nem tudom, mi ez, de nekem kell." Ez valójában az érzékelése és tudása annak, hogy van itt számára valami, ami neki igaz. 

És természetesen nincs egyetlen üdvözítő út vagy módszer. Van, aki azt mondja: "nem tudom, mi ez, de köszönöm, nem." Ez a tudása annak, hogy valahol máshol van az, ami számára igaz. És ez a szépsége a dolognak. A választás szabadsága.  

És létezik egy csapda, amit érdemes felismerni. Akkor lehet beleesni, ha olyan emberrel találkozol, aki követeli, hogy bizonyíts neki, de sosem fogsz tudni. Ellenben ő egy mondattal bebizonyítja, hogy rossz vagy, és hogy tévedsz. Majd ő lebuktat. Ha belemégy a párbeszédbe, ítélkező vagy. Ha kiszállsz, gyáva. 

Mit lehet egy ilyen koncepciós perből kihozni?  

Az egyik legfelszabadítóbb eszköz, amivel valaha találkoztam: hajlandónak lenni arra, hogy rossz legyél. 

Ha nem vagy hajlandó rossznak lenni (a szemükben), nem lehetsz az a tündöklő ajándék mások számára, aki valójában vagy. 

Mi lesz a világgal, ha azokat próbálod meggyőzni, akiket sosem fogsz tudni? Azokat, akik magát a lényedet érvénytelenítik a folyamatos hibáztatással, és arra próbálnak rávenni, hogy kérdőjelezd meg a tudásodat, és mondj le arról, ami neked igaz? 

Mi lenne, ha inkább a ragyogásoddal mutatnád meg a világnak, hogy van más módja a létezésnek? 

Az a helyzet, hogy lebuktunk. Rosszak vagyunk. És ha így esett, miért ne élveznénk? 

Miért ne lenne az életünk könnyed, boldog és ragyogó ezzel együtt?  

Bennem ez valahogy úgy állt össze, hogy tartozunk magunknak, a gyermekeinknek, a világnak annyival, hogy nem teszünk úgy, mintha nem tudnánk azt, amit tudunk...hogy nem szállunk ki, nem állunk meg, nem adjuk fel...

...aki jön, jön, aki nem jön, marad...választása szerint. 

Access Bars - út a választáshoz

Körülbelül három és fél év telt el azóta, hogy életem első Bars kezelését megkaptam. Ha őszinte akarok lenni, nem fűztem hozzá túl nagy reményeket. Az elmúlt évek alatt annyi változás zajlott a szemem láttára azoknak az életében, akik folyamatosan használják ezt az eszközt, hogy órákig tudnék mesélni róla. Figyelem, ahogyan könnyeddé válik az életük, még ha ez nem is mindig azt jelenti, hogy egyszerűvé. A változásnak mégis van valamiféle könnyedsége. Néha már arra gondolok, hogy a nehézségek nagy része abból származik az életünkben, hogy próbáljuk minden erőnkkel fenntartani a változatlanságot, ami nem a természetes állapotunk.

Ha megkérdezik, számomra mit jelent a Bars kezelés, a másik dolog, amit mondani tudok, hogy ez egy olyan eszköz, amivel hozzá tudok férni annak a tudásához, hogy VAN VÁLASZTÁSOM. 

Azt vettem észre, hogy az egyik legnehezebben felfogható dolgok egyike ebben a valóságban az, hogy van választásunk. Hogy az, ahogyan az életünk most megmutatkozik, azoknak a nézőpontoknak a következménye, amiket mi választunk. 

A "nincs választás" koncepciójához való ragaszkodás viszont tökéletes módja annak, hogy útjába álljunk a változásnak. Valahogy ennek mentén gondoljuk el az életünket.

Sok példát sorolhatnánk, vegyük a legkézenfekvőbbet, a pénzt. Ez az egyik kedvenc példám, mert annyi nézőpont kapcsolódik hozzá, hogy még azokat is megmozgatja, akik az életüket gyakorlatilag tetszhalottként élik. Ha van téma, ami képes az emberi indulatokat és a felsőbbrendűséget az egekig korbácsolni, az ez. Mert sok esetben annak "bezzeg" az élete, akinek nincs.  

Ennek a valóságnak a nézőpontjából teljesen logikusnak TŰNIK, hogy ha nincs pénzem, nincs választási lehetőségem sem, ha pedig lenne, több dologból tudnék választani. Nem kívánom cáfolni ezt a nézőpontot, csak megjegyzem, hogy egyik nézőpontot sem teszi igazzá az, hogy tömegek választják az életük vezérfonalául. Léteznek esetek, amikor valaki pénz nélkül jutott hozzá valamihez, amit VÁLASZTOTT, vagy a semmiből felbukkant a pénz arra a dologra, amit VÁLASZTOTT. Ez nem kell, hogy a véletlen, vagy a szerencse műve legyen, egyszerű eszközökkel el lehet érni azt, hogy elengedjük azokat az elképzeléseket, amelyek alapján a világunkat teremtjük.

Mint minden érmének, ennek is van egy másik oldala: 

Mennyire gondolod azt, hogy ha megkapnád azt, amit szeretnél, ugyanúgy nem lenne választásod? Hány elképzelésed van arról, hogy mivel járna az, ha változna az életed? A példánál maradva, ha lenne pénzed, szerinted kivé vagy mivé válnál, amivé nem szeretnél válni? Mit "kellene" választanod, ha lenne pénzed? Mindenből a legdrágábbat talán? Mi az (a szörnyűség), aminek szerinted be KELL következnie, ha eléred azt, amit szeretnél?

Milyen ítéleteid vannak a megváltozott életeddel és önmagaddal kapcsolatban, ami ellen tiltakozol, és inkább nem változtatsz?

Mi lenne, ha legalább megfontolnád, hogy az univerzumodat nem a körülmények, hanem a választásaid működtetik?  

Mi van, ha nem léteznek kötelező változatok? Sem most, sem akkor, ha változnak a dolgok? 

Bars kezelés közben sokszor hallom az embereket, hogy félig viccesen kérik a kezelőt, hogy jó sokáig fogja a gazdagító, vagy a fiatalító pontjukat. 

Lehet Bars kezeléstől fiatalodni vagy gazdagodni? Hát naná. Amikor elengeded a nézőpontjaidat a pénzzel, vagy a testeddel, a korosodással kapcsolatban, annak sok esetben ez a mellékhatása. Csakhogy nem azért, mert ezt idéztük elő, hanem azért mert a sok-sok elengedett nézőpont híján képes vagy mást választani. Azt, ami NEKED IGAZ. Jelentsen ez bármit. Bármekkora összeget, bármilyen testet, bármilyen kapcsolatot...

Valójában mit szeretnél? Valóban azt, amit hajszolsz, vagy valami egészen mást? Ha nem lennének másoktól bevett nézőpontjaid, mit választanál itt és most?

Választani akkor tudunk, ha belépünk az ítéletmentesség terébe.

Ehhez az általam ismert legegyszerűbb, és legdinamikusabb eredményeket elősegítő eszköz az Access Bars. Bővebb információt ITT találsz róla.

A legközelebbi Bars tanfolyamot velem Debrecenben tudod elvégezni, október 22-én.

Ha pedig érdekelnek további lehetőségek, vagy csak inspirálódnál, szeretettel várlak a Facebook csoportomba. 

Valódi kérdés vs ál - sokadszor, tudom...

Tegnap este újra megtapasztaltam, hogy egyetlen kérdéssel hogy lehet átvágni egy gordiuszinak tűnő csomót. Néhány hete volt egy intenzitás a testemben, valami gyulladás-féleség. Próbálgattam a válaszokat. Olvasgattam a neten a végtelen lehetőségeket, :)sorra vettem, mit csinálok rosszul. Mit eszek, amit nem kéne, mit nem eszek, amit igen, ami miatt nem lesz jobb. Változtattam mindenfélén, és a dolog rosszabbodni látszott. Persze kérdeztem is. Sokat. Mert kerestem a válaszokat. ;):P Nem biztos, hogy ez volt a legokosabb választás.

Aztán tegnap lefekvésnél már kicsit elegem lett, elkezdtem IGAZI kérdéseket feltenni. Mi ez? Milyen kérdést tehetnék fel, ami elkezdi ezt megváltoztatni? És láss csodát, újabb kérdések bukkantak fel a semmiből. Aztán még újabbak. Olyan, amitől megjelent a könnyedség a világomban. És amitől hipp-hopp eloszlott a testemből, amivel hetek óta bajlódtam.

A valódi kérdés ugyanis kinyit. A válasz bezár. Amikor azért kérdezünk, hogy megjöjjön a válasz, bezárjuk azt, amit valójában ki akarunk nyitni.

Ha a kérdés, amit felteszel, nehéz, válassz egy újabbat! Ha az is, akkor még újabbat! Ha nem jut eszedbe semmi, tedd fel ezt: Milyen kérdést tehetnék fel, ami elkezdi ezt most azonnal megváltoztatni?

Ne törődj vele, hogy mi lesz a kérdés feltevése után!

A valódi KÉRDÉS sem más, mint egy ENERGIA. Egy kimozgató, kinyitó, megkönnyítő energia. Mi van, ha a változást pusztán az hozza el, hogy HAGYOD, HOGY EZ AZ ENERGIA ÁTHASSA AZ UNIVERZUMODAT?