Törpapa, ott vagyunk már?

A legutóbbi Bars tájékoztatón ketten is feltették azt a kérdést, amiről most szólni szeretnék. Nevezetesen: hány Bars kezelésre van szükség ahhoz, hogy megoldódjanak a dolgaim? Ha egy kezelés valóban 5-10 ezer év ítéleteitől szabadít meg, akkor miért futtatják egyesek minden héten, vagy akár minden nap a Barjaikat? Ha ez ilyen jó, miért nem elég kevesebb is? 

Ez a kérdés nagyon inspiráló volt számomra, úgyhogy megosztom, ami eszembe jutott. 

Szóval, hány Bars kezelés kell? 

Szerintem egy sem kell. Ha mást szeretnél, mint ami van, akkor egy döntés kell, hogy mostantól más lesz, mint ami eddig volt. 

Ez, van, hogy egyszerűbben megy, van, hogy nem. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mintha megfogalmazódna benned, hogy felmászol a hegyre, ami előtt állsz, de nem tudsz mozdulni, mert a hátizsákod, a ruhád zsebei, a zoknid, és mindened, telis-tele van ólomsúlyú nézőpontokkal, amik visszahúznak.  Főleg a fejed. :) A nézőpontjaid lehetnek nagyon régiek, vagy olyanok, amiket nemrég hoztál létre, vagy vettél be másoktól, és nem csak lesúlyoznak, de hangosan kiabálnak. Például ilyeneket:"Maradj, ez a biztos! Ne menj, mert lezuhansz! Emlékszel, a múltkor is lezuhantál? Sokan lezuhantak már! Ez nem helyes! Ha felmész, elszomorítasz másokat! Eddig még senki nem mászott fel oda! Ha felmászol, ujjal fognak mutogatni rád! Talán vissza akarsz majd jönni, de már késő lesz! Ha felmész, nem jöhetsz le többet, hiába szeretnél! Meg ilyeneket is: Indulj, mert itt lenni szörnyű! Megfulladsz, ha maradsz! Szégyen, ha nem indulsz el! Menned kell, nincs más választásod!" 

Amikor nem tekinted többé igazságnak a nézőpontjaidat, csak ránézel, és azt mondod: "Hm... érdekes.", egyszer csak elcsendesülnek. Az egy teljesen más élet kezdete. Könnyebb meglátni, hogy neked mi a megfelelő az adott helyzetben. Lehet, hogy mész, lehet, hogy maradsz.

Ha keresel egy módszert, ami segít letenni az ólomsúlyokat, és elcsendesíteni a kiabálást, akkor az Access Bars egy olyan, amit választhatsz. A Bars arra való, hogy elősegítse a tudatosságot, az ítéletmentességet. Ha mentes vagy az ítélkezéstől egy témában, könnyebben változtatsz rajta. 

Szükséged nincs rá, de ha szeretnéd, választhatod. Azt, hogy mennyiszer, az dönti el, hogy tetszett-e, jól működik-e neked, és hogy akarsz-e még belőle, vagy köszönöd, nem.  

A másik, amit felhozott bennem, a bűvös végpont kérdése. Mikor lesz rendben az életem, mikor lesz kész, mikor érem el a tudatosságot? Hányszor gondolunk úgy az életünkre, mint egy útra, amin eljuthatunk a megoldáshoz, a "rendbenvanhoz". Ha ezt elérjük, akkor végre hátradőlhetünk, ellazulhatunk a viszontagságok után. Ez emlékeztet arra a jól hangzó, ámde elég nehézkes nézőpontra, hogy ne adjon tanácsot másnak az, aki még nem tette rendbe a saját életét. Mindig is érdekelt, hogy honnan tölthető le az a kérdőív, vagy szempontrendszer, ami alapján el tudom dönteni, hogy az én életem vajon rendben van-e. Kíváncsi lennék, tényleg. 

Hányszor gondolunk úgy a tudatosságra is, mint egy helyre, ahová majd egyszer megérkezünk, és aztán ott leszünk? A tudatosság nem egy távol eső hely, hanem egy választás, amit minden másodpercben meghozhatunk. Sokszor meg is tesszük, máskor meg nem. Ha jól számolom, 86400 másodperc van egy napban. Mi van, ha éppen ennyiszer választhatjuk a tudatosságot, vagy éppen a fix, korlátozó nézőpontjainkat? Jó hír, vagy sem, a választást nem lehet megúszni. Minden pillanatban, újra meg újra, meg újra, meg újra választasz. Mint mondtam, ez nem egy hely, ahova beérsz, és azután hátradőlsz. Az, hogy a 86400 kínálkozó másodpercből hányszor választod a tudatosságot, és hányszor az ítélkezést, talán nem is annyira lényeges, mint az, hogy lásd, hogy te választod, és tudd, hogy mindig jön egy újabb másodperc az újabb lehetőségével.

Kell hozzá némi állhatatosság, nem mondom, de ennek köze nincs ahhoz a fajta kitartáshoz, amivel a nehézségeinket gyűrjük nap mint nap. Ha nem veszed nagyon komolyan, remek játékká válik. Mi van, ha folyamatosan megkérdőjelezek mindent, amit igaznak véltem, és azt választom, ami ebben a pillanatban működik? 

Azt is tudom, hogy nem mindenki szereti a játékokat, de aki igen, annak nagyon ajánlom! 

Médium vagy, és nem is tudod?

Hibáztatod a testedet azért, mert olyan, amilyen? Mi van, ha bámulatosabb dolgokra képes, mint azt valaha gondoltuk volna? Mi az, amit nem ismertél el a testeddel kapcsolatban, amit ha elismernél, akkor teljesen megváltozna a vele való kapcsolatod, az egész életed és talán a tested is? 

Az egyik legérdekesebb és legnagyszerűbb eszköz, amit használhatsz, egy olyan felfedezés, amivel az egész életedet meg tudod változtatni, ha következetesen alkalmazod. Ha régebb óta érdeklődsz az Access iránt, biztos vagyok benne, hogy sokszor hallottál róla. Részemről ez az egyik olyan dolog, ami alapjában forgatta fel a világomat, különösen akkor, amikor elkezdtem rendszeresen használni. Nem lehet eleget beszélni róla, úgyhogy álljon itt egy bejegyzés a kedvenc témámról, ami egyben a vesszőparipám is. :)

Miről van szó? 

A tested a legnagyobb érzékszerved. Mindent megmutat, ami körülötted van, akár több száz kilométeres körzetben. Ha mások szomorúak körülötted, érzékeled. Ha éhesek, érzékeled. Ha vidámak, érzékeled. Ha egy testnek fájdalma van, érzékeled. Ha valaki agyal valamin, érzékeled. Hogyan? Megjelenik a testedben. A gond csak az, hogy azt, ami a testedben megjelenik, arról azt gondolod, hogy a sajátod. Márpedig, ha a sajátodként kezeled, előbb-utóbb azzá is válik. 

Pedig a gondolataid, érzéseid, érzelmeid, testérzeteid 98%-a nem hozzád tartozik. Pusztán arról van szó, hogy legnagyobb érzékszerved, a tested, valamilyen információval lát el arról, hogy mi történik körülötte. Ha kicsit romantikusabban akarok fogalmazni, olyan különleges képességeid vannak, mint egy médiumnak, csak éppen nem annak ismered el őket, hanem megoldandó problémáknak. 

Ez ismét nem egy olyan dolog, amiben hinned kell. Ha van kedved tenni egy próbát, kezdheted azzal, hogy valahányszor belebotlasz egy érzelembe, gondolatba, vagy testérzetbe, másképpen fogalmazol, mint eddig. Amikor normál körülmények között azt mondanád, hogy fáradt vagyok, rossz kedvem van, éhes vagyok, fáj a fejem, ezt lecseréled arra, hogy fáradtságot érzékelek, rosszkedvet érzékelek, éhséget érzékelek, fejfájást érzékelek. Lehet, hogy ha ahogy ezt olvasod, egy kicsit máris könnyebb? 

A másik közkedvelt módszer, hogy minden gondolatra, testérzetre, érzelemre, akár fájdalomra, rákérdezel: Kihez tartozik ez? 

Félreértés ne essék, ennek a kérdésnek nem az a célja, hogy megtudd, hogy kinek a dolgaival babrálsz éppen. Előfordul ugyan, hogy beugrik egy arc, vagy név a kérdés feltevése után, de valójában a lényeg az, hogy figyeld meg, hogy mi történik, miután a kérdést feltetted. Ha bármilyen mértékben könnyebbedik az adott dolog, akkor nem a tiéd. Ilyenkor mondhatod azt: Vissza a feladónak tudatosságot hozzáragasztva.

Vissza a feladónak?! Nem gonoszság ez? 

Nos, ha érzékeled, hogy valakinek fájdalma van, vajon jobb lesz-e neki attól, hogy neked is fáj? 

Ennek az eszköznek az ereje nem akkor mutatkozik meg igazán, amikor megérted, hanem amikor használni kezded. Lenne kedved eltölteni egy kis időt azzal, hogy megfigyeled, mi a tiéd, és mi nem? 

Legközelebb, ha megjelenik a testedben egy fájdalom, ha hirtelen rossz kedved lesz, ha elkeseredsz az anyagi helyzeted miatt, ha fáradtnak érzed magad, kezdd azzal a kérdéssel, hogy: Kihez tartozik ez? Ha egy icipicit is könnyebb lesz, akkor nem a tied. 

Mi az, amiért magadat/a testedet hibáztattad, pedig nem hiba volt, csak éber voltál valamire, amit nem ismertél el? Ha mindent, amit saját magadénak ismertél el eddig, pedig sosem volt a tiéd, most visszaküldenél annak, akihez tartozik, ki volnál? 

Mennyi szabadságot jelentene ez? 

Ha érdekel még néhány olyan eszköz, amellyel egész más nézőpontból tekinthetsz a valóságodra, és ezzel megváltoztathatod, látogass el a legközelebbi tanfolyamomra. 

Mindent megtettem, mégsem változik!

Mi az a dolog az életedben, amit szeretnél megoldani, de biztosan tudod, hogy megváltoztathatatlan? Mi az, amivel már évek óta küzdesz, és minél jobban erőlködsz, annál nehezebb? Mi az, amivel kapcsolatban már minden módszert kipróbáltál, és semmi nem jött be? Mi van, ha nem is vagy olyan elveszett a témában, mint ahogy gondolod? 

Az egyik dolog, ami segíthet, ha vigyázol a szádra. :) Ha azt mondod valamiről, hogy "nem tudtam", vagy "nem sikerült", az eleve erőtlenné tesz. Mi van, ha sohasem a képességeiden múlott az, hogy nem változtattál? Valóban igaz, hogy nem lettél volna rá képes? 

Ha van kedved, tehetsz egy próbát. Gondolj most arra a dologra, amivel régóta küzdesz, és mondd ki a következő két mondatot:

• Eddig még nem tudtam megváltoztatni ezt a dolgot.

• Eddig még nem változtattam meg ezt a dolgot. 

Érzékelsz különbséget a kettő között? Melyiknél érezted, hogy több erőd van? 

Ha kihagyod a képességeidet és a lehetőségeidet az egyenletből (vagyis nem úgy fogalmazol, hogy nem tudom), egy sor szereptől megszabadulsz. Nem vagy többé képtelen, gyenge, kiszolgáltatott, és rá tudsz nézni, hogy mit is akarsz valójában. 

Érdekes, hogy elvileg szenvedsz valamitől, mégsem változtatod meg. Mi akadályozhat ebben? Minden olyan elképzelés, gondolat, döntés, elhatározás, következtetés, ami a témával kapcsolatban benned kavarog. Ezeket hívjuk ítéleteknek. 

Az úgynevezett problémáinkkal kapcsolatos ítéleteknek az egyik rétege általában felszínen van bennünk, egyértelmű, jól kitapintható. A betegség, a pénztelenség, a munkahelyi gondok, a zűrös párkapcsolat mind olyan dolgok, amiket vagy utálunk és lázadunk ellene, vagy némán tűrünk, de általában abban megegyezünk, hogy a ROSSZ kategóriájába soroljuk, ezért is akarjuk megváltoztatni. 

Bármilyen furcsán hangzik is, érdemes ezeket az ítéleteket semmissé tenni. Az, amit rossznak tartasz, nem változik könnyedén. Valahogy úgy, mint az a gyerek, aki folyton azt hallja, hogy ő rossz. Ellenállást szül benne, hogy folyton meg akarják változtatni. 

Az ítélkezések másik csoportja sokkal rejtettebb, de nem kevésbé befolyásolja a dolgok alakulását. Mindent ide sorolhatunk, amiről azt döntötted el (lehet, hogy nem tudatosan), hogy jó, helyes, értékes az adott dologgal kapcsolatban. Ha évek óta ragaszkodsz egy problémához, biztos lehetsz benne, hogy van valami értéke számodra, van valami, amit jónak, helyesnek tartasz ezzel kapcsolatban, bármiről legyen is szó. Talán idegenül hangzik, de tehetsz ezzel is egy próbát. Felteheted a következő kérdést:

Mi ebben a jó/helyes/értékes számomra, amit eddig nem vettem észre? 

Nem mondom, kell némi bátorság ahhoz, hogy ránézz arra, hogy mi az érték számodra a szegénységben, vagy éppen egy betegségben, abban, hogy folyton rászednek, elárulnak, megcsalnak, de ha megteszed, az hihetetlenül sok mindent képes felszabadítani. Valahogy úgy, mint a két mondat feljebb. Mi van, ha az, amiről eddig azt gondoltad, hogy képesség, vagy szerencse kell hozzá, valójában választás kérdése? Önmagában az, hogy elismered, hogy a dolgok nem történnek veled, hanem választod őket, visszahelyez az erődbe. 

Nemrég egy ismerősöm a párkapcsolatáról panaszkodott. Se vele, se nélküle, szappanoperába illő drámák, szinte menetrendszerű elköltözések, visszaköltözések jellemezték a kapcsolatot. Az ismerősöm szeretett volna egy kiegyensúlyozott párkapcsolatot, de a másik fél erre nem volt hajlandó, rendszertelenül látogatta a gyerekeit, nem volt ott, amikor szükség lett volna rá. 

Feltettem a kérdést az ismerősömnek, "Neked mi a jó ebben, ami eddig nem esett le?" Első reakcióként persze gúnyos vigyor volt. "Szerinted úgy nézek ki, mint aki élvezi?" A reflex-szerű tiltakozás után azonban ott volt egy felismerés: Valójában ő maga rettegett egy "normális" kapcsolattól, pontosabban attól, ahogyan a normális kapcsolat az elképzeléseiben élt. Hogy kicsit konkrétabb legyek, attól félt, hogy egy ilyen kapcsolatban az unalom ölné meg. 

Miután erre ránézett, és elismerte ezt, szinte az egész teste megkönnyebbült. Rájött, hogy valóban ő választja ezt a helyzetet, mert igenis van valami értékes számára abban, hogy nem intéz magának egy rendes házasságot mintaférjjel. Ahogyan ezt elismerte, hirtelen megritkultak a drámák, megszűnt a feszültség, ami addig jellemezte a kettejük kapcsolatát. Nem is csoda, hiszen ezek a drámák abból adódnak, hogy azzal vádoljuk a másikat, vagy a rossz sorsunkat, hogy ők az okai a nyomorúságunknak. 

Ha őszintén elismerjük, hogy az életünket a saját választásaink alakították olyanná, amilyen most, nincs kit okolni emiatt. 

Ha ezt a lépést megtesszük, sokkal könnyebben választunk mást, mint amit eddig. Például azt, hogy további kérdéseket tegyünk fel, és megteremtsük azt, ami nekünk jól működik. 

Neked mi az, ami régóta nem változik? Mi lenne, ha feladnád azt az elképzelésedet, hogy ez egy borzasztó dolog, és ránéznél arra, hogy mi az értékes neked ebben? Lehet, hogy nem jön rögtön a felismerés, lehet, hogy csak egy alig érezhető energia lesz eleinte, amit érzékelsz, de ha kérdezel és nyitott maradsz, talán te magad is meglepődsz azon, ami felsejlik előtted. 

Ha érdekel egy rendkívül hatékony eszköz, amellyel el tudod engedni a különféle életterületekhez kapcsolódó korlátozó elképzeléseidet, nézz körül az aktuális programjaim között.