2015. május 31., vasárnap

Szegény kényszerek, gazdag kényszerek...

Nem csináltam statisztikát, de becsléseim szerint, ha megkérdeznénk 100 embert, hogy mi az a dolog, amit a legnagyobb korlátnak lát az életében, mi az, ami miatt nem élheti azt az életet, amit szeretne, 90 azt válaszolná, hogy a PÉNZ. További feltételezéseim szerint holtversenyben ezüstérmes lenne a (pár)kapcsolat és a test. Bronzra talán már szükség sincs, hiszen ezzel a gondok nagyja ki is van pipálva. Ha ez a három rendben lenne, meglennénk valahogy. 

Beszéljünk kicsit a pénzről, ha már kiérdemelte az aranyat mindennapi korlátaink háziversenyén.

Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak az egyik napról a másikra rakosgatott forintok és a törlesztendő adósságok jelentik a mindennapokat, és azt is tudom, hogy egyik napról a másikra nem mindenki választ mást.

Nincs varázspálcám, se receptem ennek megváltoztatására, de eszembe jutott egy újabb nézőpont a témával kapcsolatban. Az Access nézőpontja szerint azt, ahogyan a világ megjelenik körülötted, a nézőpontjaid határozzák meg. Azok, amiket igaznak gondolsz, amiket bevettél, elhittél, igazzá tettél, és amelyek ellen lázadsz. 

Az, hogy mit gondolsz  a pénzről, természetesen befolyásolhatja azt, hogy van, vagy nincs. Soha véget nem érő listát lehetne írni azokról az elképzelésekről, amik a pénzhez kapcsolódnak. Hogy mi a jó benne, mi a borzasztó benne, mármint azon túl, hogy minden rossznak az okozója. Ezeknek az ítéleteknek a tisztogatása valóban hasznos lehet. 

Ez azonban nem minden. A pénzzel kapcsolatos ítéletek tömege csak a jéghegy csúcsa. Léteznek olyan ítéletek, amelyek az egész alatt húzódnak, például az a mély meggyőződés, hogy, NINCS VÁLASZTÁSOD. SE PÉNZZEL, SE PÉNZ NÉLKÜL. 

Ha nincs pénzed, logikusnak is tűnik a dolog. A teljesség igénye nélkül: Ha nincs pénzed, nem vehetsz meg mindent, amit szeretnél. Nem töltheted azzal az idődet, amivel szeretnéd. Nem utazhatsz kedvedre. Nem választhatod a minőséget, és még sorolhatnám. 

A furcsa az, hogy miközben sokak szilárd meggyőződése, hogy a pénz elhozná nekik a választás szabadságát, egy másik nézőpontból ugyan, de ugyanúgy meg vannak győződve arról is, hogy ha lenne pénzük, muszáj lenne bizonyos dolgokat tenniük, vagy valamivé/valamilyenné válniuk, vagyis meggyőződésük, hogy ha lenne pénzük, NEM LENNE VÁLASZTÁSUK, nem választhatnák meg, hogy hogyan viselkednek, vagy milyenné válnak

Az olyan nézőpontok szép példái ennek, mint: ha gazdag lennék, biztos elveszteném a kontrollt, nem törődnék másokkal, megváltozna az értékrendem, hálátlanná válnék, dölyfös lennék, vagy csak simán ellenszenves. (Ez egyben remek alkalom arra is, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik gyermekkorunk meghatározó meséit kitalálták, hozzájárulván a gazdagokkal szembeni ellenszenv sejtszintű beépüléséhez már egész fiatal korban, na sebaj.) Érdekes nézőpontok, meg kell hagyni.

A közös tehát mindkét variációban az, hogy ha szegény vagy, ha gazdag vagy, kényszerpályán képzeled el magad, lemondva a választás szabadságáról. 

Vajon, ha biztosan tudnád, hogy van választásod mindig, minden helyzetben, pénzzel vagy pénz nélkül, érdekelne-e, hogy hány forint van a zsebedben, vagy a bankszámládon? 

Mit szeretnél valójában, amit nem választasz, mert azt gondolod, hogy választanád, az mindenképpen valami szörnyű dologhoz vezetne, vagy szükségszerűen valami szörnyű dologgá válnál, vagy valami borzasztót tennél? Mindent, amit ez a kérdés felhozott, hajlandó lennél-e semmissé tenni? (Hogy hogyan, azt megnézheted itt. )

Tudom, hogy a választásokról hallani sokaknak szinte bosszantó, vagy éppen annyira kívül van a jelenlegi valóságukon, hogy meg sem hallják. Nem ezt tanultuk, nem ebben nőttünk fel. Ebben a valóságban ez nem része a tananyagnak.  

Ha idáig eljutottál az olvasásban, fel merem tenni a kérdést: lehetséges, hogy valahol mélyen mindig tudtad, hogy kell lennie valaminek ezen túl?  A nincs választás, az ok-okozat, a berögzült nézőpontok világán túl?  

De visszatérve a pénzre, ha egyáltalán nem számítana... mit választanál? Milyen lehetőség van arra, hogy azt az életet éld, amit igazán szeretnél? Pénzzel, vagy pénz nélkül... Logikán, elmén, tapasztalaton, képzeleten túl... Milyen más lehetőség van, amit el sem tudsz képzelni?

Használd ezt a kérdést, ha úgy érzed, elakadtál. Milyen lehetőség van még? És azon túl? És azon is túl? Tedd fel a kérdést őszintén és kíváncsian, és hagyd, hogy az univerzum megmutassa azt, amit eddig attól a nézőpontodtól nem láttál, hogy nincs választásod. 
  
Ez persze egy pici szelete a dolognak. Június 4-én kezdünk egy 4 napos kalandba, az Access Alapozó és Egyes tanfolyamán, ahol nagyon sokat fogunk beszélni a választásokról, és rengeteg eszközt kaphatsz ahhoz, hogy belépj abba a térbe, ahol hozzáférhetsz ezekhez. Az eseményt itt találod. Előfeltétel a Bars tanfolyam elvégzése.

Ha a tanfolyamot nem választanád, ne feledd: ebben a cikkben is kaptál egy eszközt. Ez az egy elég lehet, ha használod. Őszinte kíváncsisággal. Kellemes játékot!