"Nem tudok teremteni" - tényleg?

Megvan az az élmény, amikor már évek óta lelkesen olvasod a könyveket tudatos teremtés témában, az összes barátodnak elmeséled, hogy milyen fantasztikus ez az univerzum a maga "kérj és megadatik" elvével, amikor egyszer beléd hasít, hogy "úristen, mi van, ha ez tényleg így működik?!"?

Valójában mindannyian magunk teremtjük az életünket, azt kapjuk, amit kérünk. Ez jó hír, vagy sem, mindenki eldöntheti. Kérünk, de nem elsősorban a szavaink által, hanem az energiánk által. Ez a legtöbb esetben nem tudatos, hanem az egy-egy témához tudattalanul kapcsolódó gondolati, érzelmi minták, ítéletek energiája az, ami meghatározza, hogy az életünk hogyan mutatkozik meg. Nagyon egyszerűen fogalmazva az ítéleteink által teremtünk. Amilyen ítéleted van egy témáról, abból teremtesz egyre többet. Ezen minták megváltoztatására, de leginkább elengedésére sok módszer van. Az Access Bars fantasztikus eszköz az ítéletek kitisztítására bármilyen életterületen, mindenkinek csak ajánlani tudom. Egyre többen használják, mégis sokan panaszkodnak, hogy a teremtés nekik nem működik, vagy nem úgy, ahogyan szeretnék. De valóban így van ez?

Van egy kedves ismerősöm, tavaly novemberben végezte el a Barst, azóta rendszeresen jár hozzám gyakorolni. Nem, mintha tanulnia kellene bármit, ösztönösen fantasztikus teremtő. Ha elég nagy szükség van rá, percek alatt átrendezi az univerzumot, hogy úgy alakuljanak a dolgai, ahogyan szeretné. Az egyik kedvenc történetem, amikor időre kellett eljutnia A-ból D-be, úgy  200 km-re, de az autója az indulás reggelén felmondta a szolgálatot.  Néhány telefonhívás után "véletlenül" talált három embert. Az egyik A városból B-be tartott, a másik épp B-ből C-be, a harmadik, mondanom sem kell, C-ből D-be. Sehol egy percet sem kellett várnia,  és egy percet sem késett, mert "véletlenül"...

A másik kedvencem, amikor eszébe jutott, milyen fantasztikus élmény lehetne a gyerekeinek, ha lovagolhatnának. Ezzel a lendülettel el is döntötte: a gyerekek lovagolni fognak. Pénz ugyan nincs rá, de fognak. Másnap éppen nagyobbik gyermekét várta az iskola udvarán, amikor oda nem illő élőlényeket látott az épület mögötti salakpályán. Talán nem nehéz kitalálni, hogy lovakat. :) Kérdezősködni kezdett. A történet röviden annyi, hogy az egész iskolából 18 gyereknek lehetősége adódott, hogy a következő tanévben ingyen járhassanak lovagolni, és az ő két gyereke, láss csodát, éppen köztük van...

Mondom, fantasztikus dolgokat művel. Csak egyetlen dologra panaszkodik: nem tud pénzt teremteni.

És az nem elég, hogy panaszkodik, még el is hiszi. Durva számítások szerint a két gyerek lovaglása egy tanéven keresztül több, mint 300 000 forintba kerülne. Akkor tehát pénzt teremtett, vagy sem?

Ha nem ismered fel, és nem ismered el, amit létrehoztál, és az az ítéleted magadról, hogy ezen a területen béna vagy, akkor ebből teremtesz még többet.

Légy hálás azért, amit elértél! Ha pénzt kértél, és valaki meghív fagyira, ismerd el, hogy működik, köszönd meg, és kérdezd meg: "Hogyan lehetne még jobb?"

Nézz végig az életeden! Tényleg kudarc, amit annak érzel? Tényleg nem megy, nem működik, vagy csak nem veszed észre, és nem ismered el a változást, amit generáltál? 

Kérdés - barát vagy ellenség?

Nem szeretjük a kérdéseket. Szégyelljük a kérdéseket. Azt tanultuk, hogy az erő annál van, akinél a válasz. Lehet, hogy olyan iskolába jártál, ahol nem értékelték a kérdéseidet. Ahol az előre legyártott választ illett tudni, ezért megtanultad, hogy a kérdés értéktelen.

Igaz ez? Mi van, ha az igazi erő a kérdésekben rejlik? A kérdésben, ami képes messzebbre vinni bármilyen válasznál? 

Vannak pillanatok, amikor valahogy nem látszik, hogy merre tovább. Amikor az agyalással csak mélyebbre ásod magad. Amikor nem áll össze benned a kép. Elfogynak a válaszaid. Mi lenne, ha kipróbálnád, milyen lehet kérdező üzemmódba kapcsolni? 

Van egy történetem erről. Az első fele még azokban az időkben történt, amikor még nem ismertem a kérdések erejét:

 Eggyel ezelőtti autónk épp csak megérkezett a családunkhoz, amikor úgy döntöttem, szükségem van egy kis kikapcsolódásra, és Debrecenbe indultam egy kis barátnőzős felfrissülésre. Így történt, hogy egy szép sötét novemberi estén, amint lakóhelyemtől 40 km-re, egy forgalmas kereszteződésnél állva a lámpa zöldre váltott, én elindultam. Illetve indultam volna. Egyesbe kapcsoltam, az autó kapott ugyan egy kis lendületet, de ez mindössze arra volt elég, hogy beguruljon a kereszteződés közepéig, ahol autóstársaim szimpátiájától és jókívánságaitól, buszvezetők fénykürtölésétől övezve gubbasztottam, abban a biztos tudatban, hogy pillanatokon belül történik valami csoda, és én nem leszek itt többé ebben a lehetetlen helyzetben, de legalábbis felébredek.

Úgy is lett. Na, fel nem ébredtem, viszont két szimpatikus fiatalember régi-új autóstul félretolt az útból, én pedig ott maradtam a szélső sávban villogó elakadás- és besz.rásjelzővel. Épp azon gondolkodtam, szégyelljem-e magam, vagy inkább büszke legyek, amiért pusztán azzal el bírok rontani egy autót, hogy elindulok vele, amikor egy 17 éves-forma fiú megállt az autó mellett, és megkérdezte, segíthet-e. Ekkor dőlt meg minden elképzelésem arról, hogy milyenek a mai fiatalok, továbbá arról is, hogy léteznek-e angyalok, és milyen alakot öltenek, amikor meglátogatnak minket.

Fiatal barátom felállította a diagnózist, majd felajánlotta, hogy elvisz egy szerelőhöz, aki most azonnal megnézi az autót, csak szerezzek valakit, aki elvontat, mert neki se autója, se jogosítványa. Hurrá. Legcukibb barátnő sikeresen elvontatta az autót legcukibb szerelőig, diagnózis megerősítve: „Sajnos szétesett a féltengely (bármi legyen is az). Van benne egy közbetét, ami olykor elkopik. Most kicseréljük, de jobb, ha van mindig egy ilyen a kesztyűtartóban, mert ez bizony vélhetőleg nem az utolsó ilyen eset.”

Probléma megoldva, legalábbis néhány hónapig. Akkor ugyanis másik szerelő diagnózisa alapján ezt az egész sebváltót féltengelyestül úgy, ahogy van, ki kell hajítani. Vagy felújítjuk az egészet sok forintért, vagy bontott alkatrészekből összerakjuk, de fennáll a lehetősége, hogy egy év múlva ugyanúgy szétmegy. Mert a közbetét, az közbetét, ugye. A bontott jobban hangzik, de az, hogy egy év múlva újra kezdjük az egészet, az nem nagyon. Milyen más lehetőség van még?

Mert ez már a történet második fele. Amikor már ismertük a kérdések erejét.

Milyen más lehetőség van még? Nincs alkatrész. Milyen más lehetőség van még? Van alkatrész. Jövő hétre. Milyen más lehetőség van még? Van holnapra. Hogyan lehetne ez még jobb? Rossz hírem van. Milyen más lehetőség van még? Nem a megfelelő alkatrészt hozta a srác. Milyen más lehetőség van még? Ez egy korábbi típusé. Nem jó hozzá. Milyen más lehetőség van még? Lehet, hogy mégis jó hozzá. Megpróbáljuk? Hogyan lehetne ez még jobb? Jó lett! Hogyan lehetne ez még jobb? Ebben a konstrukcióban nincs közbetét, ami elkopjon. Hogyan lehetne ez még ennél is jobb?

Ha megállsz az első válasznál, és megelégedsz vele, nem tudhatod meg, milyen lehetőségeid vannak még. Ilyenkor a kesztyűtartódban hordod a pótalkatrészt, felkészülten a legrosszabbra. Állsz a válaszoddal a zárt ajtó előtt, nem jut eszedbe kinyitni, hátha valami más van mögötte, nem az, amit előre eldöntöttél. A kérdés az, amivel ajtót nyithatsz az újabb lehetőségekre. Éppen olyankor, amikor nem látod, hogy merre tovább. Amikor a logika nem segít.

A válaszok bezárnak. Az ítélkezés válasz.  A gondolat válasz. A döntés válasz. A következtetés válasz. A hit válasz. A cél válasz. Bezárnak.

A kérdések kinyitnak a végtelen lehetőségekre. A valódi kérdések. Nem pedig az ítélkezések kérdőjellel a mondat végén. De erről egy másik bejegyzésben.  

Az Access Consciousness® egyik legfantasztikusabb testkezelése az Access Bars®. A Bars kezelés lényege, hogy a fejen lévő 32 pont gyengéd érintésével kitisztíthatjuk a válaszainkat, amik akadályozzák, hogy megnyíljunk a lehetőségekre. Hogy több hely maradjon azoknak az energiáknak, amik kiterjesztik a lehetőségeket, nem pedig beszűkítik. A tanfolyamon elsajátíthatsz néhány egyszerű eszközt (kérdést) ahhoz is, hogy a változást még dinamikusabbá tedd. Legközelebbi Access Bars tanfolyamom leírását itt itt találod.

Ha megbarátkozol a kérdésekkel, milyen lehetőségek nyílnak meg előtted, amikre eddig nem is gondoltál? 

SMS az Univerzumnak

Te kihez fordulsz, ha elakadtál valamiben?

Van egy kedves meg nem nevezett barátnőm, aki nemrégiben azt érezte, hogy nem mozdul az élete. Minden jónak tűnt, de nem volt az igazán. Fekete-fehér, az unalom és nehézkesség árnyalataival átszőve. (Jól jöhet ilyenkor, ha élünk a gyanúperrel, hogy ezek nem a mi érzéseink, de ez egy másik bejegyzés témája.)

Barátnők között van az a jól bejáratott gyakorlat, hogy ilyen esetben felkeresik egymást. Az egyik forgatókönyv szerint még mélyebbre ásnak a témában, amitől aztán a végére mindketten fel akarják vágni az ereiket, de van olyan is, amikor ötletbörzét tartanak, hogy mit is lehetne másképp. A második nézőpontom szerint szerencsésebb, könnyebb, célravezetőbb. Már abban az esetben, ha változtatni szeretnénk. Ha nem, vagy még nem, akkor az első verzió is megteszi.

Nos, az én barátnőm változtatni készült, amikor sms-t írt nekem. Az üzenet kérdésekkel volt tele, hogyan lehetne színesebbé, mi kellene ahhoz, hogy történjenmárvalami, egy kis munka sem ártana, a pénz pedig mindig szívesen látott vendég, enyhén szólva most is.

Ezt az üzenetet azonban soha nem kaptam meg.

A küldés gomb lenyomása előtt ugyanis eszébe jutott, hogy nem én vagyok a megfelelő címzett. Gondolt egyet, és az üzenetet nem nekem küldte el, hanem gondolatban az Univerzumnak. 

Én már csak onnan ismerem a történetet, hogy másnap felhívott, belevisította a telefonba, hogy:   „N E M H I S Z E M E L!” Az „üzenetküldés” után nem sokkal egy irodalmi esten vett részt, ami elmondása szerint olyan felemelő élmény volt, amilyenre már nagyon régen nem volt példa. Aztán vacsora közben kapott egy emailt, amiben felkérést kapott egy nagyobb volumenű munkára, ami a sokéves átlagnál is jobban fizet. 

Te kihez fordulsz, ha elakadtál valamiben?

Mi van, ha az Univerzum minden egyes részecskéje tudatos, és csak arra vár, hogy támogasson téged? Kérted már a hozzájárulását az életedhez?

Muszáj ezt?

„Nem tudom, hogy találkozunk-e még. Ha így kell, hogy legyen, akkor igen. Én ugyanis mindig ott vagyok, ahol lennem kell.” – Így köszönt el tőlem újdonsült ismerősöm az első találkozásunk után. Nem akartam kötekedni, úgyhogy nem szóltam semmit, de a nyelvem hegyén volt a kérdés, hogy miért nem inkább oda mész, ahol lenni szeretnél? Na, ez az egyik dolog, a "kell" ami kissé bántja a fülemet. 

Eszembe jutott néhány kérdés ezzel kapcsolatban. Először is, ha valamire azt mondod, hogy kell, hol vagy abban te? Mi itt a szereped? Hol van az erőd? És egyáltalán, igazat mondasz, vagy csupán igazolod vele a választásaidat? Van-e valójában olyan dolog az életedben, amit meg kellett tenned, és nem te magad választottad? Ne agyalj rajta, csak érzékeld az energiáját. Muszáj volt? Én választottam? Amelyiknek könnyebb az energiája, amelyikben több a tér, az az, ami igaz számodra.

Hány helyzetre mondtad, hogy muszáj,amit valójában te választottál, de a végén te is elhitted, hogy nincs választásod?

Van egy kis csapda abban, amikor nem mered felvállalni a választásaidat, pontosabban azt gondolod, hogy folyton indokolnod kell őket: előbb-utóbb olyan helyzetbe hozod magad, ami látszólag kényszerhelyzet. Nem választasz, ezért majd döntened kell.

Számtalan ilyet láttam már. Egyik kedves ismerősöm „bevonzotta” a szerinte tökéletes munkahelyet, de egy idő után váltani szeretett volna. Csakhogy nem volt rá "kellő" indoka. Hogy magyarázta volna meg a családjának, az ismerősöknek, és még ki tudja, hogy kinek, hogy egy „biztos” állást „fix” fizetéssel eldob? (Az idézőjeleket, gondolom, nem kell magyaráznom.) Ez így önmagában nem volt vállalható. Valamit tennie kellett. Első lépésben ellehetetlenítette a viszonyát a kollégákkal, és ebben a mérgezett légkörben, ugyebár nem lehet munkát végezni. Elvileg. De ő még mindig maradt, a gyűlölködés nem volt elég indok, azt még ki lehetett bírni. A következő lépés természetesen az egészségének megromlása volt. Ez azért általában elég indok szokott lenni, és mindenki meg is érti, ezzel nem vitatkozik senki. Az egészség nem játék. Menni kell. És ment is. „Kénytelen volt” váltani, váltott is. 

Hasonló dolgot lehet felfedezni a párkapcsolatoknál. Hány olyan helyzet van, amikor a felek tudják, hogy köztük nem működik a dolog, de igazából nincs logikus indok arra, hogy miért szétváljanak. Nincs magyarázat, ezért aztán csinálnak. Meg kell indokolni, hogy miért lépnek ki, ezért aztán generálnak valamilyen helyzetet, ami a legrosszabbat hozza ki mindkettőjükből, hogy elmondhassák, nem tehettek.  Tönkre kell tenni egymást, vagy a közös életet ahhoz, hogy megengedjék maguknak a váltást. Mit mondanak különben, ha valaki megkérdezi, hogy: „Oszt mér’?” 

Milyen lenne egy olyan élet, amiben azt és akkor választanál, amikor akarsz, anélkül, hogy bárkinek megindokolnád, beleértve magadat is? Amiben nem kellene tönkretenni, és hibáztatni senkit és semmit, csak felvállalni, hogy választasz valamit, mert megteheted. Pont.

Ha lemondunk az úgynevezett kényszerhelyzeteinkről, az hihetetlen mértékű szabadsággal ajándékoz meg. Ha ránézünk arra, hogy minden, ami eddig történt velünk, a mi választásunk volt, az felszabadító. Felszabadító pedig azért, mert ha azt, ami most van, én választom, akkor mást is tudok választani. 

Tudom, néha nem könnyű ezt meglátni. Mert másra rendezkedtünk be, mert ez a valóság mást sulykolt belénk, mert eddig más tűnt egyértelműnek. És mert talán eddig nem volt elegendő információ a birtokunban, és nem voltak eszközeink. De milyen egyéb lehetőségünk van?

És még valami: amikor választásról beszélek, ez alatt nem feltétlenül tudatos döntést értek, hanem valami olyat, amit a berögzült nézőpontjaink alapján hoztunk, talán nem is értjük, miért. A jó hír az, hogy nem is kell értenünk ahhoz, hogy kitisztítsuk őket. 

   

Hány nézőpontod van, ami benne tart az áldozatszerepben? Hajlandó vagy-e visszakövetelni az erődet, amit eddig a kényszernek, kellnek és muszájnak adtál át?

Ha érdekel néhány egyszerű eszköz, ami segít, hogy ott legyél, ahol lenni szeretnél, szeretettel ajánlom a tanfolyamaimat és az egyéni konzultációimat.

Az aktuális tanfolyamaimról és elérhetőségeimről a Facebook oldalamon tájékozódhatsz. 

Itt az idő, hogy változtass?