Másoknak varázsolok, magamnak miért nem?

A tudatos teremtéssel foglalkozók szokták mesélni, hogy amikor elkezdik áldásos teremtéseiket, a szomszédjaik, családtagjaik, munkáltatóik életében csodálatos fellendülés látszódik , míg náluk mintha nem érkezne a várva várt csoda. Gyakran hallom: "Másoknak olyan könnyen teremtek. Magamnak valahogy sokkal nehezebben."  

Gary Douglastől, az Access alapítójától hallottam először, hogy ez a valóság a "csinálásra" épül, és szinte teljes mértékben megfeledkeztünk a befogadásról. Az Access Bars kifejezetten ezért az első az alaptanfolyamok sorában, mert hihetetlenül egyszerű módon növeli a befogadásunkat. 

Hosszan lehetne beszélni a be- és elfogadás témáról, mit és milyen trükkösen zárunk ki a világunkból, hogyan húzzuk fel azokat a falakat az ítéleteinkből, amelyek nem csak azt tartják kint, amiről eldöntöttük, hogy rossz, hanem bizony azokat a dolgokat is, amelyeket olyan nagyon és kitartóan áhítunk. 

Természetesen recept itt sincs. Mindenkinél egyéni, hogy hol lehet még kiterjeszteni a befogadást, de van egy pont, ahol nagyon sokaknál alapjaiban elakad a folyamat: ez pedig annak befogadása és elismerése, akik ők valójában. 

Ha könnyedebben akarsz teremteni, és még inkább befogadni, hajlandónak kell lenned arra, hogy elkezdd felfedezni és elismerni a saját értékedet. Ez nem feltétlenül a legkönnyebb dolog, mert abba kell hagynod azt, hogy ítélkezel magad felett.

És ezt bizony senki ne tudja megtenni helyetted. Senki nem tud igazán látni és elismerni téged rajtad kívül.

A párkapcsolatok terén is sokakban él az a romantikus elvárás, hogy legyen valaki, aki "hozzám való, mert lát engem, és elfogad engem olyannak, amilyen vagyok".

Sajnos (vagy sem), úgy tűnik, teljesen irreleváns, hogy ilyen személy létezik, vagy sem. Legalábbis addig, amíg Te nem látod magad, és nem vagy ítéletmentes magaddal. 

Mert tegyük fel, hogy megtörténik. Tegyük fel, hogy valaki tényleg lát téged, és elismeri a nagyszerűséget, ami vagy. Mi történik, ha te nem vagy hajlandó meglátni azt? Semmit nem fogsz tudni befogadni ebből. Vagyis pusztán annyit, amennyire te magad hajlandó vagy ránézni és elismerni. Jó eséllyel, amint megneszeled, hogy valaki közelít, aki értékelne, padlógázzal kilövöd magad az ellenkező irányba, vagy ha nem, hát elüldözöd. 

Szép dolog az elmélet, de mit lehet tenni? 

Első lépésben: Követeld meg magadtól, hogy folyamatosan keresed azokat a dolgokat, amelyeket elismerhetsz saját magadban. 

Kezdheted azzal, hogy a következő egy hónapban naponta akár ötvenszer (vagy ötezerszer) felteszed magadnak a kérdést:

Mi az a nagyszerűség, ami vagyok, amit nem ismerek el? 

És még arra sem kell várnod, hogy gondolatok villogjanak a fejedben. Persze felbukkanhatnak, és fel is jegyezhetsz egy füzetbe mindent, amiért elismered magad. Ám ha nem jön semmi: Hagyd, hogy felbukkanjon az energia, és mindent, ami nem engedi, hogy az elismerés átjárja a világodat, azt tedd semmissé, ha van kedved. (Ehhez használhatod Access tisztító mondatát, ha nem tudod, hogyan, nézz meg róla egy videót magyar felirattal itt.) 

Ez nem kis lépés, tudom. És mit teremt az, ha elkezdesz ezzel játszani? Ha pedig újra ítélkezésen kapod magad, vedd észre. És ha úgy találod, hogy nem oda vezet, ahova menni akarsz, egyszerűen hagyd abba. 

Mennyivel tudsz többet befogadni a varázslatból, amit létrehozol, ha nem húzol falakat magad és magad közé? 

Ha elszántad magad egy még nagyobb ugrásra, és eljött az ideje annak, hogy előkelőbb helyet foglalj el a saját életedben, mint eddig, ha van olyan téma, amin szívesen dolgoznál egy hónapon keresztül velem, esetleg több is, jelentkezz a VIP programomra, aminek a részletes leírását ITT találod. 

Ha tetszett az írás, oszd meg másokkal is. Ha Access Consciousness tanfolyamot, workshopot keresel különféle témákban, az aktuális kínálatot megtalálod ITT. 

Autizmus: ahol a képtelenség a képességgel találkozik

Susanna Mittermaier írása

Ebben a valóságban az autizmust fogyatékosságként kezelik.

Ha felütjük az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott kézikönyvet (DSM IV:-CODES), számos dolgot sorol fel, amiben az autisták korlátozottak, pl. minőségi eltérés a társas kapcsolatokban, a kommunikációban, és korlátozott, ismétlődő, leegyszerűsített viselkedési minták.

Mi van, ha az autizmus egy teljesen más működési forma, ami túlmutat a gondolatok, érzések, érzelmek polaritásán? Mi van, ha tanulhatunk az autista működési formákból?

Klinikai pszichológusként autista gyermekekkel és felnőttekkel dolgozom, és ez feje tetejére állított bennem mindent, amit az iskolában tanultam. Az autista emberekkel való találkozás arra sarkallt, hogy mindent tegyek félre, amit megtanultam, és nyíljak meg egy teljesen új világra.

Pszichológusként gyorsan világossá vált számomra, hogy az, hogy az autisták korlátozottak, egyrészt nem állja meg a helyét, másrészt nem ad teret a nagyobb lehetőségek megteremtésének. Arra kértek, legyek én magam a kérdés. Mi történik itt valójában? Ez valóban egy fogyatékosság? Mi az, aminek tudatában vagyok itt? Mire képesek az autisták, ami semmire nem hasonlít, amivel eddig dolgom volt?

Ami mindig is meglepett az az, hogy az autizmus diagnózisa milyen nagymértékben születik a képességek hiányának nézőpontjából. A diagnózis azt írja le, hogy ezen valóság  szemszögéből nézve mire képesek, és mire nem képesek az autisták. Úgy írja le az autizmust, mint a kommunikációra való képtelenséget, érzelmek és érzések hiányát, a társadalmi érintkezés nehézségeit. A gondolatok, érzelmek, érzések ennek a valóságnak (világunknak) értékes elemei. Ezeken keresztül határozzák meg magukat az emberek, jelentést kapcsolnak ahhoz, hogy kik ők valójában, és miért teszik azt, amit tesznek.

Mi van, ha ennél sokkal többek vagyunk? Mi van, ha sokkal többet tudunk, mint amit el tudun gondolni? Mi van, ha sokkal többet érzékelünk, mint érzünk? Mi van, ha sokkal többek vagyunk, mint az érzelmeink? Mi van, ha sokkal több dolog van, amit befogadhatnánk, mint gondoljuk? Ez az, amire az autizmus tanítani akar?

Minden most van!

Autisztikus azt jelenti, hogy befogad minden információt, információt minden élő és élettelen dologról anélkül, hogy a gondolatok, érzések, vagy érzelmek szűrőjén átengedné. Ez egy nem lineáris módja a működésnek. Minden egyszerre történik és az idő nem létezik! Minden most van! Képzeld el, hogy a természetben vagy, leengeded a falaidat, és megengeded magadnak, hogy mindent befogadj, kategorizálás, tudatos mérlegelés nélkül,  mindent. Vedd észre, ez milyen nyugodtá tesz. Vedd észre, milyen könnyen fogsz fel mindent. Ez az autisztikus létezés. Ha átgondolnád, mi mindent észlelsz, sokkal lassabb lenne.

Az autisztikus szó a görög „autos”- ból ered, ami azt jelenti, „én”. Ezt később „morbid öncsodálatnak” és „visszahúzódásnak” fordították. A kérdés az, mi van, ha az autizmus nem jelent morbid kíváncsiságot önmaga felé, sem visszahúzódást, hanem azt a képességet, hogy mindenben önmagát fogadja be. Ha az autista olyan lény, akinél a gondolatok, érzések és érzelmek által kreált elkülönülés nem értelmezhető.  Amit gondolunk, ítélünk, kiszámítunk, eldöntünk, az hozza létre a különválást attól, ami valójában van, és ami valójában lehetséges. Nem szűrni meg az információt a gondolatok, érzések, érzelmek által, mindennel együtt lenni, és mindent befogadni. Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik. Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik. És még egyszer!

Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem az ellenkezője annak, aminek látszik. Ha az agyad kezd kicsit összegabalyodni, miközben ezt olvasod, ne aggódj! Nagyon is helyénvaló! Arra invitállak, hogy fedezz fel egy másik lehetőséget, hogy hozzáférj ahhoz, amit valójában tudsz, ami a logikán túl van! Készen állsz? Szóval mi van, ha az autisztikus létmód egy olyan magasabb szintje a létezésnek, ami együtt létezik mindennel, elkülönülés és visszahúzódás nélkül, anélkül, hogy az értelmünkön és érzelmeinken keresztül boncolgatnánk, analizálnánk?

Mi van, ha a valódi visszavonulás attól, ami van, visszavonulás a világtól éppen az, amikor lefordítjuk azt, ami van érzésekre, érzelmekre, gondolatokra? Te melyiket választanád?

A KÉRDÉS AZ: Mi késztet bennünket arra, hogy az autizmust hibaként, fogyatékosságként határozzuk meg, amit meg kell változtatnunk?

Ha próbáljuk az autistákat a lineáris modell szerint működésre bírni, egy világban, ahol ok és okozat van, ahol az idő számít, ennek számukra nincs értelme! Ez olyan, mint egy kerek labdát beleszuszakolni egy szögletes dobozba. Sosem fog beleilleni. Ha arra próbálunk rávenni egy autisztikus embert, hogy érezzen, az rendkívül frusztráló neki. Miért? Mert számukra az érzelmeknek nincs értelme. Az érzések nem relevánsak a világukban. A KÉRDÉS AZ: Mi késztet bennünket arra, hogy az autizmust hibaként, fogyatékosságként határozzuk meg, amit meg kell változtatnunk?

Az autisztikus emberek nagyon is tisztán kommunikálnak.

Ha az autizmust tanulmányozzuk, megtudjuk, hogy az autisztikus emberek korlátozott módon kommunikálnak. Később kezdenek beszélni, mint a többi gyerek, és hogy a közlésmódjuk leegyszerűsített. Mi van, ha a kommunikáció elsődlegesen nem verbális? Amikor autistákkal dolgoztam, én azt találtam, hogy nagyon is tisztán kommunikálnak. Az, ahogy az információt feldolgozzák, rendkívül gyors, és azt igényli, hogy a körülöttük élők felvegyék a ritmust.

Gondolkodni, érezni, kommunikálni nagyon lassú, ha szavakkal tesszük. Próbáld ki! Mondd, hogy „alma”! Most gondold, hogy „alma”! Melyik volt a gyorsabb? Az azonnali képi megjelenítése a dolgoknak, és egy időben sok dolognak, ez az, ahogy az autisztikus emberek feldolgozzák az információt. Olyan, mintha menne egy film a fejedben, aminek minden kockáját a mostban mutatnák, egyszerre.

Ha egy autista hall minket beszélni, neki az rendkívül lassú. Ő ezt hallja:” i  d  e  a  d  n  á  d  a  s  ó  t”? El tudod képzelni, milyen frusztráló egész nap csigalassúsággal beszélő embereket hallgatni és hogy hogyan vezetnek ezek a dühkitörésekhez? Jelen lenni az autista emberekkel és tudatában lenni, hogy mi  is történik a pillanatban, lehetővé teszi, hogy tisztán felfogd, mit is közvetítenek feléd. Úgyhogy legközelebb, ha egy autistával kommunikálsz, szavak használata helyett küldj mentális képeket arról, amit szeretnél, ha megtennének. Kísérletezz és játssz a kommunikáció különböző módjaival.

Szóval: Milyen fantasztikus képességekkel rendelkeznek az autisták? Milyen autisztikus képességed van NEKED, ami, azáltal, hogy elismered az autistákat annak, amik,  hozzásegíthet, hogy jobban megélhesd magad?

Az eredeti cikk angol nyelven ITT olvasható

Segítség! Segítenek rajtam!

Az egyik mesterem mondta annak idején, a segítségnyújtás nem arról szól, hogy a segítségre szorulót kettő lefogja, egy pedig segít rajta. Választásból kell, hogy történjen. A segítségnyújtás egyébként is trükkös dolog, és mivel évek óta én is mások és önmagam "facilitálásával" töltöm az időm nagy részét, foglalkoztat. 

Én magam olyan típus vagyok, akinek soha nem elég. Ha megváltoztatok valamit a saját életemben, rögtön azt figyelem, hogy lehet még jobb, még nagyobb, még tágasabb, mi az, amin lehet még változtatni. Sok helyen megfordultam az utóbbi években, a mai napig is, amit lehet, kipróbálok. Ilyen vagyok, és élvezem. Sokféle hozzáállást találtam, csupa jó szándékot, de azt is láttam, hogy a jó szándék nem feltétlenül mindig oda vezet, ahová szeretnénk. Egyre inkább éber lettem arra, mi az, ami megerősít, és mi az, ami kifejezetten nem. 

Ezzel az írással az a célom, hogy egy kis éberséget hozzak a témával kapcsolatban. Ha valaki magára vagy másokra ismer, arra kérem, ne ítélkezzen. Nem ez a lényeg. Vagyis éppen az a lényeg, hogy nincs jó, vagy rossz. Viszont van olyan, amitől erőre kapunk, és van, amitől elgyengülünk, és ezt hasznos lehet meglátni. Mindannyian megteszünk mindent, amit tudunk, azokkal az eszközökkel, amik rendelkezésünkre állnak az adott pillanatban. Akinek van kedve, nézzen rá máshonnan, hogy ne kelljen ugyanazokat a köröket futni újra meg újra, ennyi. 

Elmondom, én kit keresek fel szívesen, ha úgy érzem, hogy elakadtam: 

Olyat keresek, aki nem tudja, hogy mi a jó nekem, viszont hagyja, hogy én fedezzem fel, mi az,  ami nekem működik. 

Olyat keresek, aki nem akar rajtam segíteni. A segítségnyújtás definíció szerint elgyengíti azt, akinek nyújtják, mert alá-fölérendeltséget feltételez. Ha valaki segítséget nyújt, vagy próbál megoldani valamit helyettem, az benne tart az erőtlenség pozíciójában (akkor is, ha nem ez a célja), ellentétben azzal, aki megmutatja, hogy van más választásom, ad hozzá eszközöket, és meghagyja azt a választást is, hogy ne használjam ezeket az eszközöket, és akár semmin ne változtassak. Tudja, hogy az én életem az én teremtésem. Nem akar helyettem megoldani olyasmit, amit én nem akarok. 

Olyat keresek, aki nem azt nézi, hogy mi romlott el, hanem azt, hogy mi az a másik nézőpont, ahonnan rá lehet nézni arra, amiben vagyok. Ha valami nem úgy működik az életünkben, ahogyan szeretnénk, automatikusan az lesz a nézőpontunk, hogy elrontottunk valamit. Mi van, ha nem? Ha olyasvalakihez fordulunk, aki "ki akarja javítani a hibát", vagy "meg akar szerelni", az nem tesz mást, mint megtámogat bennünket ebben a nézőpontunkban. Ő is ugyanonnan szemléli a dolgot, ahonnan mi, így nehezebb arra invitálnia, hogy tekintsünk másképp az egész helyzetre. 

Olyat keresek, aki NEM tanácsot ad, hanem kérdéseket tesz fel nekem. Akivel nem kell egyetértenem, és akivel nem is kell ellenkeznem, mert nem konkrét nézőpontokat ad a kezembe, hanem olyan teret biztosít, amelyben én fedezhetem fel, hogy velem mi van, és nekem mi az, ami beválik. Azt keresem, aki a tudásomhoz vezet, nem a aktuális általa kiválasztott ítéletekhez (mi a jó, és mi a rossz) akarja, hogy igazodjak. 

Olyat keresek, aki nem sajnál, és nem tulajdonít nagy jelentőséget a problémámnak. Ezt talán nem is kell magyaráznom. Benne tart abban, amiből ki szeretnék szállni. 

Olyat keresek, akit nem érdekel, hogy miért vagyok abban a helyzetben, amiben vagyok. Nem akarja, hogy elmeséljem a történetemet. Nem akarja megindokolni a jelenlegi helyzetemet, és azt sem várja, hogy én indokoljam meg. Aki arra néz rá, hogy mit választok, nem arra, hogy miért. Elismeri, hogy nem a történetem vagyok, hanem a választásaim, és ezzel nekem ad erőt, nem a sztorimnak. Az okok keresése az okokat erősíti meg. Ha elismerik, hogy én választom azt, ami van, engem. 

Végül néhány nézőpont azoknak a segítőknek, akik nyitottak erre: 

Azok, akik hozzád fordulnak, azt gondolják, hogy baj van velük. Mindig. Ha beveszed ezt a nézőpontot, megtámogatod őket a "bajukban". Ha tagadod, hogy baj van velük, bármilyen meglepő, akkor is (erről bővebben egy másik alkalommal) Egy hasznos kérdés: Honnan nézhetnék még rá erre, ami lehetővé teszi, hogy ki tudjanak jönni ebből a helyzetből?

Kedvenc kérdésem kezelés előtt: Milyen energia, térűr és tudatosság lehetek, ami lehetővé teszi, hogy én legyek a teljes ítéletmentesség, a tökéletes megengedés, és a lehető legnagyobb INVITÁLÁS legyek ennek a személynek a változásra és a végtelen lehetőségekre? 

Az a legritkább, hogy valakinek megmondod a tutit, és ő azt csinálja, amit tanácsoltál. Nem mondom, hogy nincs ilyen, de ritka. Két dolog miatt. 1. Nem biztos, hogy az, amit te jónak látsz, az neki is megfelel. A te igazad nem feltétlenül az övé. És ha az is volna... az emberek nem szeretik, ha utasítják őket. (Ez a 2. számú)  Azt viszont annál inkább, ha van választásuk. Ha engeded, hogy ők ébredjenek rá, hogy mi igaz nekik, még akkor is, ha szerinted az ártalmas, sokkal szívesebben változtatnak, mint ha letolod a torkukon azt, amit te jónak gondolsz.(Próbáltam én is, nem jött be. :) ) 

Az, aki segítséget vár, nem biztos, hogy el is fogadja. Ez egy teljesen természetes dolog, amit érdemes elismerni. Ha valaki nem fogadja be, amit nyújtasz neki, az az ő választása. Ha emiatt magadat okolod, túl sok minden nem fog változni. Ha az az energia vagy, ami változásra invitál, sokan lesznek, akik kíváncsiak lesznek, és veled tartanak. És lesznek, akik nem. Keresd azokat, akik akarnak veled játszani, és engedd szabadon azokat, akik nem. Nézőpont nélkül.

"A tudatosság mindent befogad anélkül, hogy ítélkezne." Éppen ezért egy rendkívül praktikus dolog. Ha nem ítélkezel, sokkal könnyebben változtatsz, és többet "segíthetsz". Nem hiszed? Próbáld ki...

Ha nem megoldani akarnál, pusztán változtatni, vajon könnyebb lenne mozdulni annak, ami most mozdulatlan?

Mi az, amit megítélsz magadban, vagy az életedben, ami felett ha nem ítélkeznél, máris változni kezdene? 

Ha meg szeretnél erősödni annak a tudásában, hogy TUDSZ, szeretnél az erődbe emelkedni, és érdekelnek a konkrét eszközök, jelentkezz a legközelebbi tanfolyamaimra, ITT találod őket. 

Itt pedig a Facebook csoportomhoz tudsz csatlakozni, ha kedved támad. 

Hogy lehet még jobb? Mindig...